Svéd csavar a zűrben

Svéd csavar a zűrben

Joseph Phossil nagyon magányos volt. Két évre írt alá Spacejobnál. Űrkarbantartóként alkalmazzák. Legalábbis ezt írták rá a titánium kártyájára. Soha nem értette, hogy az űrt., miért kell karbantartani, hiszen az a nélkül is teszi a dolgát. Bezzeg a sok szemét, amit a föld nevű bolygó lakói, pénzt nem kímélve kijuttattak az űrbe, na az viszont, igencsak igényli a karbantartást. Na, nem is műholdak okoztak gondot, hiszen azokat rendezte a gravitáció, és a légkör hathatós kombinációja. Elég...gyorsan. Hanem az űrállomások, sok millió kilométerre a földtől. Joseph a Jupiter körül keringő, 512 hold megfigyelésével foglalkozó űrállomás, karbantartásával bízták meg. A mai űrsétája, azért volt különleges, mert éppen kétszázadszorra öltötte magára, az űrruhát, és lépett ki az űrbe. Rutin feladatot kellett végrehajtania. Az antennák konzoljainak talplemezét rögzítő csavarokat kellett meghúznia, egy nyomatékkulcsal. Ugyanis roppant idegesítő tud lenni, ha az embert álmából, egy nagy kattanás ébreszti fel, egy űrállomáson. Így is eltartott egy darabig, amíg kiderítette, hogy a dilatáció miatt van. Csak pár fok eltérés volt, amikor árnyékban volt az antenna, és amikor a nap sütötte. Ennyi is elég volt ahhoz, hogy egy olyan hangot adjon ki, mint ha valami nekiütődött volna az űrállomás falának. Mivel ez rutinfeladatnak ígérkezett, nem is vitt mást magával, csak a kulcsot. Zsilipelés után rögzítette magát, a biztosító hevederrel, és elrugaszkodott az egyik antenna irányába. Egykedvűen siklott el, a hatalmas fém monstrum falai mellett. Még odabent kiszámolta, hogy milyen távolság után fékezzen a biztosító heveder csörlője. Csakhogy az nem fékezett, sem az antenna közelébe, se utána. Ahogy távolodott az állomástól egy pillanat alatt átváltott egykedvűségől, pánik üzemmódba. Agya azon kattogott, hogy ez hogy lehetséges. Bal kezét felemelve, az órája számlapját, tükörként használva, meglátta a hevedert, ami harminc méteres farokként, boldogan lebeg, vele együtt az űrben. Ebben a pillanatban bánta meg, hogy nem a szokásos eljárást követte, ami előírta, hogy a "zűrszéket" használja, minden az űrállomáson kívűl végrehajtandó feladathoz. De azzal mindig csak a baj volt. Sokszor meghibásodtak, a helyzetváltoztató fúvókák benne. De a lustasága miatt, most egy szál szkafanderben sodródik az űrben. Az oxigén tartály szintje, még 97%-ot mutatott. Még, több mint 11 órára elég, a levegője. Vett tehát, egy pár mély lélegzetet, becsukta szemét, és megátkozta a minden bizonnyal, Made in China feliratú csavarokat, amik...igaz hogy közvetve, de... nemsokára a vesztét fogják okozni. Bezzeg, ha a Svédek csinálták volna őket. Kinyitotta a szemét, és üdvözült mosollyal az arcán, lenézett a jobb kezében tartott kulcsra. Csak kellő erővel kell ehajítania ahhoz, hogy ne sodródjon tovább. Sőt, ha ezt a háta mögött teszi meg, akkor még egy kis pördületet is tud adni magának. Egész testét megfeszítve, meglendítette a nyomatékkulcsot, és az "I Satans jävla fitta" felkiáltással elhajította. Nem könnyű, a "svédcsavart" szkafanderben megcsinálni ! De a dolog működni látszott. Igaz hogy, csiga lassúsággal, de csökkenni látszott a távolság. Áldotta az eszét, hogy odafigyelt a fizika óráin. Megközelítőleg 10.983. másodperc, és 3631 pördületet múlva a szkafander, az űrállomás falához ütődött, amire Joseph Phossil felébredt egy szempillantás alatt. Mert bizony az első pár pörgés után már szédülni kezdett, és mivel lassan, de biztosan közeledett a céljához, egy kicsit elbóbiskolt. De elkapta az egyik kiálló alkatrészt, ami történetesen az az antenna volt, aminek a javítása miatt, kilépett az űrbe. Femelte jobb kezét, hogy munkához lásson, de abban bizony semmi sem volt. És... Joseph Phossil megismételve, a három órával előtte emodott káromkodást... elindult, egy új nyomatékkulcs után. 

Nochy.