SzőkenőBölény

 SzőkenőBölény... 

A nagy Manitu biztos vicces kedvében volt, amikor megszületett az első, és utolsó szőke kislány, az egyik Siksika törzsben. Még a nemzetüket vezető törzsfőnökök sem emlékeztek, efféle precedensre, a "feketeláb" indiánok között. Megszületésekor a teljességgel semmitmondó "FéhérTej" nevet adták neki. Szegény anyukája, egy álló évig magyarázkodott, hogy ő bizony nem volt se fűvel, se fával, a végtelennek tűnő prérin. Biztos a nagy Manitu szállta meg (volt már hasonlóra példa a történelemben, kb. 2000 évvel ezelőtt). Többszörösen is kilógott a sorból, mert amint tudott járni, állandóan elcsavargott. A Nitsitappiik (mert ez volt a nevük a saját nyelvükön indiánoknak, megfigyelték, hogy a bölények a kislány jöttére, sorra megszelídültek. Úgy járkált közöttük, mint ha az a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Szinte alig járt haza. Mire megélte a tizenharmadik nyarat, törzse már, szinte el is felejtette. Aztán eljött az a bizonyos nap, amikor megjelentek az első, ezüst színű korongok az égben. A feketelábak és valószínűleg a többi ember is, eddig csak madarakat láttak szállni az égen. Na de ezek, le se szálltak. Többnyire csak megálltak a bölénycsordák fölött lebegve, és egy egy példányt, a levegőbe emeltek. Egyik este viszont, azt az állatot emelték meg, amelyiknek szőrébe kapaszkodva FehérTej, éppen aludtejet utánzott. A csészealjban nagyot néztek az idegenek...( mondjuk volt is mivel, mert igazi, gülüszemük volt, megy nagy kopasz vízfejük)... hogy ennek a példánynak, mi nőhetett a hátára. De szkennelés után kiderült, hogy két különálló egyedből áll az állat. Robotkarokkal elválasztották, a két élőlényt, mert nekik csak a nagyobbikra volt szükségük. Már épp arra készültek, hogy visszaküldik a kisebbiket, amikor az megszólalt...

 -Mi a pichu? Má meg, hun a bánatba vok? 

A csészealj számítógépe, azonnal lefordította a gülüszeműek nyelvére. Mire azoknak, még jobban kikerekedett a szemük. Merthogy egyrészt, egy humanoid állt előttük, másrészt meg, kérdést is tett fel nekik. Választ ugyanabban a dialektusban kapta meg... 

-A szomszíd galaxisbú gyüttünk, oszt visszük a böhömököt. -Oszt mé? 

-Me kellenek a böhömök, macskaeledelnek.

- Há klónyozni, tuttok e? 

Meg se várta  hogy számítógép lefordítsa, és már nyomta is a sódert.

- Me ha tuttok, akkó elég vóna egyet elvinni. Nem? 

A gülük lesütötték szemüket, (ami mellesleg nem volt könnyű feladat számukra), és elröstellték magukat, hogy ez nekik nem jutott az eszükbe. Viszaküldték FehérTejet, és hazahúzrak a bánatos...szomszíd galaxisba. Másnap reggel, sok feketelábú indián, kávézás közben arról beszélgetett, hogy  már egy ezüst korong sem lebeg, az égen. Majd meglátták FehérTejet, egy hatalmas bölény hátán közeledni. Erre vének össze ültek, és meghallgatták, a nem mindennapi történetét. Arra jutottak hogy... az mindenképpen nagy tett, hogy FehérTej megakadályozta, hogy elvigyék az összes bölényt macskakajának. És már igazán kiérdemelte, hogy egy rendes nevet kapjon. Attól a naptól fogva, minden évben egyszer megünnepelték, hogy SzőkenőBölény, elhajtotta a gülüszeműeket a francba. Ilyenkor felvették legszebb fehér ruhájunkat, és feldíszítették magukat a legszínesebb tollaikkal. Arról meg nem is szólva, hogy a fekete lábukat is kifényesítették. Az Atshabascha tó partján eljárták a powwow táncot, és határtalan jókedvel, hajnalig mulatoztak. Nem is sejtették, hogy később, pár évtized alatt, a fehér ember majd, úgyis teljesen kipusztítja a bölényeket.

Nochy.