Yokai bahleves

 Yokai bahleves

A szakácsverseny hetedik napján, ami nem mellesleg a döntő napja is volt, kis fejszámolás után...hetedszerre álltak a konyhapult mögé a versenyzők. Már csak négyen maradtak, Kon Hai Tun Derke, Fuu De Teriyaki, Itsuka Achuka, és Kiyukada Gumiya. Mindenki Teriyakira fogadott, mert rizspapírforma szerint, ő a legesélyesebb. Másrészt pedig, a sho-sai...val mindenki szájába belopta magát. Tun Derke, mellbedobással akart győzni, ezért majdnem minden ételébe, a fakanál helyett, a cickókkal kavart bele, a nézőközönség őszinte örömére. Itsukának meg, inkább a keze járt, mint a szája, mert leginkább hallgatott, mint egy hal. A sorból Kiyukada lógott ki egyedül. Semmi különös dolgot sem csinált, csak sütött, meg főzött. Bár szuvidálni, blansírozni, sőt akár még konfitálni is tudott volna, még sem tette. Ellenben, felettébb sokat beszélt magában. Legalább is a közönség ezt látta. Nem tudták, hogy van egy különleges tulajdonsága. Rég elhunyt emberekkel tudott beszélgetni, bármilyen nyelven. Erre a képességére, 14 éves korában döbbentette rá, az élők sorából idejekorán eltávozott, nagybátyja. Éppen tonkatshu szószt készített...(ketchup, méz, gyömbér, fokhagymapor, buster és szójaszósz)...a rántott húsos szendvicséhez, amikor az öreg Gumiya a fülébe súgta, hogy... - Ne tegyél bele sót, mert a fél üveg szójaszósztól már, így is elég sós lett. Az ijedtsétől majd összecsinálta magát, de vissza kérdezett...

- Kell még valami bele? 

És rögtön jött a kimerítő válasz...

- Nemmm ! 

Mellesleg baromi sós lett az első tonkatshu szósza. Másnap már alig várta, hogy süthessen valamit. Nagybátyja tanácsai révén, egyre finomabb ételeket tudott készíteni. A beszélgetések alatt megtudta, hogy életében Ikiryõ volt, akinek a meg volt a tudása ahhoz, hogy a lelke kilépjen a testéből. Elárulta, hogy nagyon kevesen voltak akik ezt meg tudták csinálni. De a jutalmuk az volt, hogy a túlvilágról is tudtak kommunikálni az arra fogékonyakkal. De akkor is csak az Itako-kal, akik szinte kivétel nélkül vakok, és általában lányok. Úgy hogy, érezze magát különlegesnek, mert a fiú Itakók, nagyon ritkák. Az évek során, megismerkedett sok halottal, akik sokan hírességek, még többen egyszerű átlagemberek, vagy írók voltak. Meg is becsülte magát, és a képességét. És a szakácsversenyen is hasznát vette. Bejutni az első négybe, nagy dicsőség így is. A döntőben a feladat nagyon egyszerű volt. Egy gömbben, 195 cetli volt, rajta 195 ország. Amelyik országot kihúzták, annak a népnek, egy szabadon választott ételét kellett elkészíteni. Kiyukada... Magyarországot húzta ki. A többieknek nem volt ilyen szerencséjük. Mindannyian olyan országok húztak ki, aminek a nevét se ismerték. De azért, hozzáfogtak az étel készítéséhez. Azon az alapon, hogy a zsűri sem ismerhet minden ételt. Majd ráfogják, hogy ez bizony tipikus eritreai, kiribati, vagy nauru étel. Az öreg Gumiya, hangját hallotta a fülében...

- Bemutatom neked Jókai Mórt ! Az ő levesétől, ketten, újra élővé lettek. Az egyik Spéter Erzsébet, a másik Gábor Zsazsa volt. Majd ő elmondja, hogy milyen egy igazi, magyaros bableves. És Ásvai Jókay Móric, vagy ahogy a ott ismerték, Yoki bácsi... csak mesélt, csak mesélt, hiszen ő volt a nagy mesemondó. De a levesről sem feledkezett meg. Mert a jó bableveshez, jó nagyszemű lóbab kell, meg füstölt köröm, vagy csülök. Vagy mindkettő! Ragadjon a fakanálra, utána meg az ember szájára. 

- És ne felejtsd el a végén paprikás-tejfölös rántással besűríteni! Egyébként meg, azt raksz bele, amit akarsz. 

Úgy is lett. Olyan Yokai bahlevest rittyentett, hogy a zsűritagok, mind a tíz ujjukat megnyalták utána. Mondjuk kénytelen voltak, mert úgy ragadt a kezük tőle, hogy a pontozó táblát se tudták elengedni. Így történt hogy egy tizennyolc éves "zöldfülű" srác, lefőzte a nagy szakácsokat. Bár étterme sem volt, de soron kívül, azonnal megítéltek neki egy Michelin csillagot. Köszönő beszédében, egy élő embert se említett meg. Egy hónap múlva megnyitotta a "Túlvilág" nevezetű éttermét, ahol az egyik fogás, a Yokai bahleves volt.

Nochy.